Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. rész

2013.07.20

 10 éves koromban

találtam egy könyvet.
Elloptam.
Azóta minden éjjel
kimegyek a szavannára.
Varázslatokat gyakorlok.
Félnek tőlem.
Az országban én vagyok
a leghatalmasabb.
8 éve tanulom a varázslás
művészetét.
 „

Egyedül az erdőben. Féltem, ahogy tőlem féltek. Féltek tőlem, mert olyat tudtam, amit ők nem. Féltek tőlem, mert használhattam ellenük a képességeimet. Féltek tőlem, mert én más voltam, mint ők.
Az erdőben ki tudja, milyen vadállatok rejtőzhettek?
Reggel Afrika utánozhatatlan szépsége ébresztett. Még nem hajnalodott, sötét volt. Felemeltem az ujjam, és azt mormoltam:
-Ignis!
Az ujjam lángra lobbant. Nem fájt. Nem volt meleg. Nem is éreztem. Egyszer csak hallottam a távolból egy reccsenést. Megijedtem.
-Retrorsum!
Az ujjam újra az eredeti formájában volt. Egy sötét lény jött hozzám közelebb. A szemei villogtak. Majd kedvesen ugatni kezdett. Újra tüzet gyújtottam, és megláttam egy kedves szuka kutyust szárnyakkal. Felröppent, és tüzet fújt.
-Helló, kicsikém! hogy hívnak?
Közvetlenül elém repült, és megmutatta nekem a nyakát, amin egy biléta lógott. Az állt rajta:
Fifi.
-Fifi. Szia, Fifi!
A kutya rám mosolygott.
-Menjünk el a tóhoz inni!
Én is felröpültem hozzá a fuge varázsige használatával. Elrepültünk inni.
Legalább nem leszek egyedül. Fifi megért engem. Érzem. Tudja, hogy mindketten mások vagyunk. Kölcsönösen megértjük egymást.
Meghallottam a tó másik oldaláról egy halk morajt. Fifi is hallhatta, mert elcsendesedett, a tópartra nézett, és hegyezte a fülét. Az egyik fűcsomó szétnyílt, és egy cső nyúlt ki belőle.
-Puska! -suttogtam. Tudtam, ha észreveszik hogy látjuk őket, azonnal lőnek. Fifi hallotta, amit mondtam, majd gondolatban ismertette velem a tervét. Én pajzsot állítok, ő meg támadja őket. Vagy őt. ezt még nem tudjuk.
-Rendben-még mindig suttogtam.-Egy, kettő, három! Scuto!-s egy kékes-lilás fény jelent meg előttünk. Ez elkezdett vékonyodni, míg végül be nem lepett minket. Ez egy pillanat leforgása alatt történt, ameddig Fifi hatalmas, és forró tűzcsóvát fújt ki. A tóparton világos lett, a fű kiszáradt és lángra lobbant, a fémcső megolvadt, de a tartójához pont nem ért el a tűz vége. Éppen addig ért el, hogy megijessze a támadót.
-M-m-megadom magam!-ismerős hang ütötte meg a fülem.
-Junuki? Te vagy az?
-T-te ki-ki vagy?
-Én? Nem ismersz meg? Kusuda vagyok!
-N-ne gyere közelebb! H-hagyj b-békén!
-Ne félj tőlem! Ha nem akarsz lelőni, akkor nem bántalak.
-Nem akarlak lelőni. De ne gyere közelebb! Még mindig olyan fura vagy?
-Fura? Hogy fura?
-Azokat a fura dolgokat csinálod?
-Úgy érted varázsolok? Igen. Most már profi vagyok. Ezt a pajzsot is én csináltam. Jól néz ki, nem?
-Maradj ott! Vagy... menj távolabb. Addig, ameddig már nem tudsz megölni engem.
-Addig?-felnevettem.-Addig ilyen rövid idő alatt nem tudok elmenni.
-De tudsz teleportálni nem?
-Olyan messze? Fel sem tudod fogni, milyen messze elér az erőm.
-Mért, milyen messze?
-Nézz fel az égre!-felnézett.
-Mit nézzek?
-Ott a hold. Látod, milyen gyönyörű? Emlékszel? Mindig kijöttünk ide megnézni a holdat. Gyönyörű-s valóban, az éjszaka fényei valóságos csodává varázsolták az egyszerű égitestet. Nem olyan varázslás, mint amit én csinálok. Az hideg, rút, s teljesen érzelem mentes. Ez más. Olyan... csodás. Varázslatos. Olyan számomra, mint az eső illata, vagy a csönd szépsége... Utánozhatatlan.
-Akkor... Nem bántasz?
-Egy feltétellel. Kettő.
-Mik azok?
-Válaszolsz a kérdéseimre, és nem bántasz senkit, akire megkérlek.
-Rendben.
-Akkor. Fifit békén hagyod.
-Értettem.
-Aztán. Hogyhogy itt vagy? Úgy értem... Te meghaltál nem?

Írta:egy paw játékos